Tatabánya nagyon fiatal város. Néhány kisebb település és a bányász munkaerők számára épített lakótelepek összekapcsolásával 1947 ben lett város. A "hatajtós " egyszerú kis lakások után téglafalazatú, vagy úgynevezett panel négyszintes lakótömbökből álló kerületek alakultak ki. A lakótelepek benépesülésével egyidőben szükségessé vált bölcsödék, óvodák, iskolák, orvosi rendelők, kórház, üzelthelyiségek, autóbusz pályaudvar, vasútállomás kultúrális célú valamint sport létesítmények építése. Mindez megfelelő uthálózatot és közterek kiépítését is megkívánta. Természetesen további kerületek épültek a lakóházakkal. Ezeknek többsége hozzávetőlegesen 30 év alatt jött létre. A Komárom megyei Építőipari Vállalat egy nagy volumenű, és sok ágazattal és telephellyel rendelkező állami vállalat volt. Ebből következik, hogy jelentőslétszámú építőipari szakképzett munkaerő dolgozott és letelepedett a városban. A rendszerváltás éveiben a nagy építőipari vállalat szakfeladatok szerinti kisebb cégekké alakult át. Ezzel együtt a nagylétszámú építőipari tanműhely megszünt. Az építőipari szakképzés a nagy tanulólétszámú Munkaerőtartalékok Hivatala 314. sz. Ipari Szakmunkásképzőben történt. Az egyes kerületek felépülésének megvan a története.
Adatkezelési szabályzat
Fórum használati szabályzat
"Semmilyen széljárás nem felel meg annak, aki nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart."
Seneca
Bánhidai Ipari Tanoda | Minden jog fenntartva 2019