A szakképzés reformkörei Szerző: Demeter János senior
E sorok írója 1961 márciusában kezdte meg az ács szakmai tanulmányait. A kétéves nappali tagozatos képzés turnusos szervezésben történt,azaz tavasztól őszig szakmai gyakorlat, ősztől tavaszig, a téli hónapokban elméleti oktatás volt. A szakmai gyakorlaton 9,5 óra volt a tevékenységi idő, amely magában foglalta az étkezési szünetet. Minden második szombat szabad volt. A tanulókat az ország minden részéből toborozták. Kollégiumban biztosítottak számukra férőhelyet.Tanulmányi átlageredménytől függően tanulmányi ösztöndíjban részesültek.1963márciusában szakmunkás vizsgát tettek. Mivel egy felfelé ívelő fejlődésű bányaváros volt épülőben, azonnal munkaviszonyt létesíthettek a Komárom megyei Építőipari Vállalatnál. A következő építőipari szakképző osztály már hároméves képzésen szerezhetett szakmunkás bizonyítványt. Attól kezdve megszűnt a turnusos képzés. Szétszabdalták az elméleti és gyakorlati napokat, ami nagymértékben csökkentette a képzés hatékonyságát. A tanulók nem vehettek részt egyetlen épület teljes kivitelezési folyamatában sem. Az állami szakképzésben azóta is figyelmen kívül hagyják az építőipar sajátosságait. A szakképzés a Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe tartozott egészen a rendszerváltozásig. A Törvény a Szakképzésről 1993 –ban lépett érvénybe. Néhány évtizedre visszanézve, láthattunk kétéves, majd emelt szintű és hagyományos szakmunkás képzést. Azt követte az egységes hároméves szakmunkás képzés. Megemlítendő, hogy a szakmai gyakorlat a kezdetekben egészen a rendszerváltásig nagyüzemek által üzemeltetett tanműhelyekben történt, ahol biztosították a gyakorlati oktatáshoz a megmunkálandó anyagot és a gépek működtetéséhez az energiát. Csak kis arányban fordult elő szakmai gyakorlat a kisiparosoknál. A rendszerváltás együtt járt a nagyüzemek számának drasztikus csökkenésével, új gazdálkodási szervezeti formák kezdtek működni, a tanműhelyek fokozatosan megszűntek. A szakmunkásképzők fenntartását pedig a városi önkormányzatok, majd a megyei önkormányzatok vették át. Ezzel egy időben a szakképzést áthelyezték a Munkaügy Minisztériumtól az Oktatási Minisztérium fennhatósága alá. 2000 tájékán a Nemzeti Szakképzési Hivatal fennhatósága alá tartozó úgynevezett Szakképző KFT-k jöttek létre,amelyek egy- egy iparágban a szakmunkás tanulók gyakorlati oktatását vállalták,a Munkaerő Piaci Alap támogatásával. Ez egyfelől működési költségfinanszírozását képezte fejkvóta alapon, másfelől tanműhely fejlesztésfinanszírozást tett lehetővé. Majd bevezették a 2+ 3 éves szakképzést, majd ezt követően a 2+ 2 éves szakképzést. Mintha a 9. és 10. évfolyamon csodát lehetne művelni azokkal a tanulókkal, akiknek a 8 év alatt nem sikerült készségeiket fejleszteni és alapvető ismeretekre szert tenni. Végül visszatértek a hároméves szakiskolai képzéshez. A változtatások gyors egymásutánisága szembetűnő. Egyazon tanévben ugyanabba a szakiskolába járhattak a 2+3 éves, a 2+2 éves, és a hároméves szakiskolai képzésben részvevő tanulók. Ami a reformok kifutását,majd azok eredményességének hatástanulmányát illeti, felejtsük el, hisz racionális lehetőség nem is volt erre. A Nemzeti Szakképzési Intézet felmérése alapján riasztó jelenségek bukkantak fel, amelyeknek nyilvánosságra hozatala feltehetőleg nem volt kívánatos. A 2+3 és a 2+2 éves szakiskolai képzés esetén kiderült, hogy a tanulók közismereti tantárgyi eredményei a 9. és a 10.évfolyamon a bukások ( évismétlők ) száma riasztó mérteket öltött 30-40%. Mire ezek a tanulók eljutottak volna a 11. szakképző évfolyamra, addigra már vagy betöltötték a tanköteles korhatárt, és többségükben lemorzsolódtak, vagy szakmát váltottak. Ezekben az években tilos volt 9. és 10. osztályban szakmai gyakorlatot oktatni. A tanműhelyekben legalább improduktív tevékenységgel lehetett volna szakmai gyakorlatot oktatni, ennek anyag és energia költségeire nem kaptak fedezetet az iskolák.
Az egyértelművé vált, hogy a közismereti tantárgyak( uram bocsá ének) magasabb óraszámban történő oktatása a szakiskolák 9. és 10.évfolyamán tökéletes melléfogás volt. Be is húzták a féket gyorsan és visszatértek a 3 éves szakiskolai képzésre. Ezt az iskolatípust néhány évvel később érte el a drasztikusan csökkenő gyereklétszám, hiszen itt felvételivizsga, vagy egyéb bemeneti szelektálás nem történt. Továbbra is csökkent a szakiskolai képzés állami finanszírozása. Elérkezve napjainkig, az oktatás irányítás arra ragadtatta magát, hogy több lépcsőben összevonta a szakiskolákat 3-4000 fős szakképzési centrumokba. Miközben továbbra is finanszírozni kívánták az egyre nagyobb mértékben kiüresedő oktatási célú épületek működtetését. Évekig görgette maga előtt a fenntartó KLIKK az iskolák adósság állományát (kifizetetlen működési, rezsi számlák). A szakképzés megoldhatatlannak tűnő problémáitól szabadulva át is helyezték a szakképzést az Oktatási Minisztériumtól a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe, azaz visszatértek a rendszerváltáskori szervezeti formához. Tehát a kör bezárult.Így első olvasatra ebből a folyamatból is látszik, hogy a szakképzést illetően nem volt a helyzet magaslatán egyetlen kormányzat oktatáspolitikája sem.Mondhatni, valódi eredményes és hatékony reformok helyett politikai tőkét szolgáló felelőtlen, eredménytelen pótcselekvések voltak. A kormányzati kommunikáció néhány elvétve előforduló szép eredményt a média hírekben meglobogtatott, de valójában a szakképzés szinte az oktatásügy állatorvosi lova volt mindvégig. Valamennyi formáció, reform, átszervezés ideje alatt jelen voltak az alábbi anomáliák, melyek az eredménytelenség lehetőségét hordozták magukban.
Folyamatos alulfinanszírozottság.
A fejkvóta alapú szakképzési normatív támogatás, a szakmai elméleti tanárok, valamint a képzési óraszámok kétharmadát kitevő szakmai gyakorlati oktatók arcpirítóan alacsony bérére, valamint a tanműhelyek működési költségeinek fedezésében annak elenyésző hányadára volt elegendő. A fenntartóra hárult volna a többi költség finanszírozása. A nagy számok elve alapján a magas létszámú osztályok és szakmai csoportok szervezése elemi követelmény volt. Megjegyzendő, hogy az általános iskolák által kibocsájtott alulképzett és alul motivált tanulók felzárkóztatására nem maradt erőforrás. Az alulfinanszírozottság okán nem volt lehetőség a gyakorlati oktatás során felhasználandó anyagköltség és energiaköltség finanszírozására. A pályázatokon nyert gépek szerszámok eszközök, javarészt raktári készletek lettek.Kismértékben nyílt mód azok használatára. Tisztelet a kivételnek.
A szakiskolába felvett alulképzett, alul motivált tanulók szakmai képzéséhez egyetlen járható út lehetett volna még, a mintakövető gyakorlati oktatás során elsajátított ismeret, amely a motivációt is előidézhette volna. Erre esély sem volt az alulfinanszírozottság okán.(Nincs pénz anyagra, energiára, az építőipar szegmensében ráadásul a szállításra, hiszen az épülő ház nem megy be a tanműhelybe)
A gyakorlati oktatást vállaló Szakképző KFT- kben szinte ugyanaz a metódus folytatódott, ott is a termekben a szakoktatók beszéltek arról, amit megmutatni kellett volna majd gyakoroltatás által az ismereteket készség szintre kellett volna emelni. Ez sajnos csekély mértékben történt meg. Tisztelet a kivételnek.
Iparáganként nagyon változatos képet mutatna annak elemzése, hogy milyen módon lehetne, kellene a szakmai gyakorlatot oktatni eredményesen, magas színvonalon és persze költséghatékonyan. A jogszabályok kissé lefagytak e területen. A gazdasági szervezetek számára nyújtott támogatás és kedvezmény figyelembevételéhez 15 fős tanulói csoportlétszámokat határoz meg a jogi szabályozás. Az iparágak jelentős szakmai területein a munkavédelmi jogszabályok 6-8 főben határozzák meg az egy szakoktató / mester felügyeletére rábízható tanulói létszámot.
A költséghatékonysági mutatók pedig 30 főt generálnak. A szakképzésben elvárható hatékonyság, eredményesség szárnyait igencsak lenyeste néhány körülmény.
Az OKJ –ben szereplő szakképesítések jelentős többségénél belépési elvárás a sikeresen elvégzett 10. osztály volt. Nem is lenne szóbotlás, ha nyolcadik osztályt említenénk. Racionálisan megítélhető,hogy öt évet eltölteni a szakiskolában és ebből két évfolyamon keresztül azt tanulni / ismételni, amit az általános iskola 8 éve alatt kellett volna eredményesen elsajátítani nem túl lelkesítő. Az általános iskolák által kibocsájtott gyereklétszám eredmény szerinti alsó harmada bekerülve a szakiskolába, kézbe kapja azokat a szakmai tankönyveket, amelyeknek szóhasználata súrolja a műszaki egyetemi jegyzetek szóhasználatát.
Az sem elhanyagolható jelenség, hogy a szakiskolai képzés potenciális alanyai, a közepes eredményű fiatalok ahelyett, hogy a szakképzésbe vetnék bizalmukat, kapaszkodnak a szakközép iskola és a gimnáziumok padjaiba. Többéves krízisállapot után befejezetlen tanulmányokkal kilépve duzzasztják a pályakezdő munkanélküli fiatalok táborát. E szomorú vándormadarak számáról is készült statisztika, amely több százezres létszámról beszélt.
Szerencsétlen módon az ezerkilencszáz kilencvenes években meg is volt tiltva a szakmai gyakorlat a 9.-10. évfolyamon. Minden épkézláb pedagógus birtokában van az ősi bölcsességnek, miszerint könnyebb hajlítani a vesszőt, mint a fát. A gyakorlattól eltiltott fiatalok kellőképpen el is tántorodtak a szakképzéstől, mire odakerültek, hogy a szakma tanulására sor kerülhetett volna. Csak reménykedni tudtunk abban, hogy több rossz hatás már nem érheti a középfokú szakképzést.
Hasznos lenne, ha valaki feltenné a kérdést a szakképzésben dolgozó szakemberek számára, hogyan lehetne hatékonyan eredményesen szakképzést folytatni. Hátha tudják a választ, elvégre ők közelről látják a mai magyar valóságot. Másfelől több évszázados hagyományai vannak a szakképzésnek. A háború utáni években ezeket a hasznos hagyományokat kidobták a szakképzésből. Korabeli cikkekben olvasható, hogy úgy vélekedtek az iparág szakmai képviselői, hogy azok az évszázados hagyományok, szervezeti struktúra,az oktatási módszerek hasznavehetetlenek. Azóta kiderült, hogy ez az állítás nem állja meg a helyét.
A szakképzés a legköltségesebb középfokú képzés és ezt valakinek, valakiknek meg kell finanszírozni.
Hagyni kéne, hogy a szakképző iskolák együttműködjenek a régió potenciális munkáltatóival. Megrendelésre, azt és úgy képezhessék, ahogy és amilyen létszámban azt a gazdaság szereplői igénylik. Nem pedig csak az ipari parkok üzemeinek betanított munkaerő igényeit figyelembe véve. Jelenleg még nem jöttel az az ideális állapot, helyzet, amely ezt lehetővé teszi. A működőképes szakképzés egyik alapfeltétele a működőképes piac. Ezt több száz évvel ezelőtt a CÉHEK pontosan tudták. Gazdaságtalan szakképzés.
Nem elég hogy alulfinanszírozott volt a középfokú szakképzés, de az így ráfordított összeg a populáció 25-30 %-ában majdhogy nem ablakon kidobott pénzvolt. Négy esetleg öt, vagy három év alatt az egy tanulóra jutó képzési költség, valamint a tanulói jogviszonyból fakadó juttatások, ösztöndíjak,nyugdíjhoz szolgálati idő jogosultság, családi pótlék, egészségbiztosítás,közlekedési kedvezmények, egyéb juttatások mind feleslegesek és eredménytelenek voltak. Gyermekmegőrzésnek kicsit magas áron ült az iskolapadban ez a 30 %-nyi diák. Ezek után ott áll Pistike 16 évesen, szaktudás nélkül, munkaerő piaci humán készségek ( felelős magatartás, együttműködési készség, problémamegoldó készség,döntéskészség, munkakultúra nélkül, önfenntartásra , önfejlesztésre képtelenül. Ő lesz egy a sok közül, aki kezdetben csak önmaga, majd később családja számára is sorban áll, a rászorultsági alapon, vagy alanyi jogon járótársadalmi juttatásokért. Ők azok, akik a munkaerő piacról kiszorulva nem válnak adófizető állampolgárokká, nem vesznek részt a GDP előteremtésében. A munkaerő piacra történő bekerülésük az alulképzettség miatt már a felvételi tesztíráson elbukik. A kör bezárult.
A 8 + 3 év eredménytelen képzési ráfordítással szemben ott áll átlag 1 fő x 45év állampolgári mínusz, megfejelve a minimális létfenntartás állami támogatásaival, juttatásaival, mint kiadással. Később ennek szorzója kiegészül átlag 2 fővel, hiszen a gyerekeit is el kell( kellene) tartania, amire képtelen. Nyugdíjat még nem is említettem.
Napjainkban az oktatáspolitikusok sokadik alkalommal igyekeznek beterelni a szakképzést abba a bizonyos eredménytelenséggel kecsegtető zsákutcába. A kilencedik osztály bevezetése meggyőződésem, hogy helytelen lépés. Tartalmi,reformok kellenének, és azok bevezetését a megfelelő finanszírozással megtámogatva az alapfokú oktatás első évfolyamától kellene bevezetni. Minden más megoldás, ebben a jelenlegi helyzetben zsákutca, pótcselekvés, prognosztizálható sikertelenség. A kilencedik osztályban továbbra sem lehet elérni megfelelőeredményt, mert az elkövetkező hét évben az ismeretek elsajátításához szükséges legelemibb készségeknek nincs birtokában a 8. osztályból kibocsájtott tanulók 25-30 %-a. Tehát nincs királyi út, a reformot az alapfokú iskola első osztályától felmenő rendszerben kellene bevezetni.
A gazdaság és a szakképzés
Jelenleg meglehetősen nehéz helyzetbe került a gazdaság, hiszen a termelő és a szolgáltató szférában egyre égetőbb a szakember hiány. Ennek több oka van. Egyfelől a jól felkészült, önállószakmai feladat végrehajtására alkalmas szakképzett munkaerő elvándorlása az EU tagországokba, vagy a szürke és fekete foglalkoztatás okán más munkakörökben dolgoznak, nem a szakképesítésüknek megfelelő munkakörben. Másfelől a szakképzés által kibocsájtott szakmunkások jelentős része az előző fejezetekben vázolt okok miatt a minőségi önálló termelőmunkára alkalmatlan. Hiába rendelkezik szakmunkás bizonyítvánnyal, a hatékony szakmai gyakorlati képzés hiánya miatt, az önálló szakmai munkavégzésre alkalmatlan. Szerencsés esetben összeszerelő üzemekben betanított munkások, rosszabb esetben a feketepiacon jutnak munkához, illetve a közmunkások létszámát gyarapítják. A fekete és a szürke foglalkoztatás, valamint a számlaképes vállalkozás álcája alatti önfoglalkoztató, illetve a részmunkaidős, de szürkén, feketén túlmunkát végződolgozók bizonyos foglalkoztatási ágazatokban nagy arányban fordulnak elő.(építőipar, kereskedelem, vendéglátás, mezőgazdasági )A GDP előteremtése nem tudja nélkülözni a termelő erőt. Ha a szakemberhiány nem oldódik meg, a külföldi tulajdonú üzemek el fogják hagyni az országot. Ha a magyar gazdaság működőképességének a személyi feltételei és az állami tőke nem állnak rendelkezésre, akkor patthelyzet állhat elő. Érthető, hogy a szakképzett munkaerő hiánya kapkodásra készteti a kormányt, de a jelen problémáit sajnos nem oldja meg sem a 9. osztály bevezetése, sem a szakmunkás bérek emelése. A közgazdászok jól tudják, hogy a gazdaság működőképessége milyen tényezők által lehet biztosított. Ha nem globális megközelítéssel avatkoznak bele a gazdaságműködésébe, hanem egy – két részletében generálnak változást, könnyen lehet,hogy a problémát csak arrább tolták, de nem oldották meg. A politikusok és az őket kiszolgáló törvényalkotók sajnos ennyire hosszútávon se nem gondolkodtak,se nem terveztek, se nem intézkedtek. Ha mindezt szakmai bizottságok tanácsaira hallgatva megtették volna, most nem itt tartanánk. A hatalom birtoklása négyéves ciklusokban gondolkodik. Ennek megfelelően csak rövidtávú intézkedésekre tesz kísérletet. Amint az elmúlt évtizedek mutatják, eredménytelenül,sikertelenül, felelőtlenül, gazdaságtalanul. Sőt generáltak új, társadalmi és gazdasági problémákat.
2018
